Scottish Terrier

Megjelenés, jellem:
A mai scottie megjelenésében már csak kevés hasonlóságot mutat őséhez képest, mert az eredeti típus magasabb és hosszabb  volt; vastag, dupla szőre lényegesen rövidebb volt, a mainál kurtább szoknya és szakáll jellemezte. A mai standard-előírta külsejét csak a húszas években nyerte el.
A fajtaleírás szerint a scottie egy kompakt, alacsony terrier. Arányos, szimmetrikus testfelépítésű. Mozgékony és erős a zömök termete és vaskos csontjai ellenére is. Feje a jellegzetes szakállal testéhez képest hosszú, ún. „téglafej”, koponyája és arcorri része sík és egyenes. Szemei sötétek, mélyen ülők, de nem nagyok és kerekek. Arckifejezése komoly és szolid. V alakú hegyes fülét egyenesen tartja, melynek külső széle majdnem függőleges, a belső széle valamivel ferdébben áll. Erős, ollós harapása van; nagy és erős fogakkal rendelkezik. Izmos nyaka se nem túlzottan rövid, se nem hosszú, hátvonala egyenes, bordatájékon jól ívelt, mély mellkasa van. Farka fejtető magasságig érő, tövében nagyon erős, függőlegesen tartja. Kurtítani nem szabad. A hátsó lábak erősek, izmosak, jól szögelltek. A mancsok nagyok és kerekek, az ujjak erősen zártak, a talp jól párnázott. Az időjárás viszontagságainak jól ellenálló dupla szőrtakaróval rendelkezik – a vastag, rövid aljszőr felett erős fedőszőr van -, amely télen a zord időben véd a hidegtől, nyáron pedig elvékonyodik, de az állat bőréig nem engedi át a vizet. Az ősi színe, az ún. brindle, amely egy tűzött barnás-szürkés (ún. vaddisznó színű) árnyalat, majd csak az 1890-es évektől vált ismertté a fekete, még később pedig a búza szín. Rendszeres trimmelést igényel.
Marmagassága kb. 24,4-28 cm, súlya 8,6-10,4 kg.
A skót terrier a legkedvesebb kutyák egyike, amit csak el tudunk képzelni. Jóindulatú a „családjával” szemben, éber, intelligens, figyelmes, okos, szilárd idegrendszerű, megbízható és hűséges, de van benne egy bizonyos fokú magánakvalóság és konokság. Erős, rettenthetetlen, magabiztos, kitartó, a betegségekre kevésbé hajlamos fajta. Nem tartozik a könnyen kezelhető és tanítható fajták közé. Gazdáját tűzön-vízen keresztül követi, de olykor tartózkodónak, zárkózottnak mutatkozik és kifejezetten élvezi függetlenségét. Egy személyhez kötődik igazán; az idegenekkel óvatos, kissé bizalmatlan, nem szívesen hagyja magát általuk simogatni. Nagyon ragaszkodik gazdájához és szelíden viselkedik azokkal, akiket ismert. Szívesen játszik, labdázik, szeret sétálni, kirándulni, a kertben ásni. Elűzi a szomszéd macskáját, de ugyanakkor képes harmóniában élni a család saját kedvenceivel, ha ehhez már kölyök korában hozzászoktatták. Nem ostoba kutya. Nem ácsorog a kertben és ugat órákon át, de ha zajt hall, riasztja gazdáját. Rendszerint nem verekedős, inkább védekező, óvja a területét, mint egy őrszem, de ha harcba kényszerítik, nem futamodik meg, képes magát megvédeni. Igazi egyéniség.

Eredet:
A skót terrier – mint neve is mutatja – a terrierek csoportjába tartozik. (A szó, a latin „terra” = föld szóból ered.) A terriereket munkára tenyésztették, a sziklás, zord vidék sűrűjében föld alatti üregekből hajtották ki a kártékony kisebb-nagyobb rágcsálókat, amik a vidéken élők életét megkeserítették. Innen ered a skót hihetetlen szívóssága, a legszélsőségesebb időjárásnak is ellenálló vastag szőrzete, a büntetés iránti közömbössége, vakmerősége és erős kotorék ösztöne. Tenyésztésre történő kiválasztásnál a fő hangsúlyt a bátorság és az állóképesség fokozására fektették. Vadászatra is idomították őket. Ezeket a feladatokat az adott testtulajdonságuk, testalkatuk miatt kapták. Előnyös a kis termetük, mert így bejuthatnak olyan üregekbe is, ahova egy nagyobb termetű kutya már nem fér be.
A Brit szigetekről, vélhetően Rannoch lápvidékéről és Perthshire dombvidékéről származik. A XIX.sz-i Skóciában a skót terrier elnevezés még nem egy adott fajtára vonatkozott, hanem a különböző terriertípusok összefoglaló elnevezése volt. Nagyjából két alapvető kategóriába tartoztak: a durva szőrű, rövid lábú fajták Skóciából, míg a hosszabb lábú, sima szőrűek Angliából erednek. A rövid lábú fajták az üregekbe, kövek közé bekúsztak és megfutamították a kártékony apróvadat. Ezekből a kutyákból ered az öreg skót terrier.
Csak a kutyakiállítások elterjedésével, 1859-től próbálták a különböző típusokat különválasztani. A „skót terrierek” családja – melyeket Skóciában tenyésztettek – az alábbi 4 fajtára vált szét: a „modern” skót terrier, a west highland white terrier, a cairn terrier és a sky terrier. A skót felföldről származó rokonai közül egyedül ő viseli a „vezetéknevet”, ő volt az első, amelyiknek saját egyesülete lett és megjelent a kiállításokon. Több, mint 100 éve lett ismert északi hazájának határain kívül, amikor is az első példányt egy angliai kiállításon bemutatták. Akkoriban még nem a mai nevét viselte, Aberdeen terriernek hívták, mivel ez az észak-kelet skóciai város akkoriban a skót terrier-tenyésztés centruma volt, innen érkeztek a fajta legismertebb és legsikeresebb kiállítói. Később új nevet kapott, mivel úgy gondolták, hogy az Aberdeen terrier elnevezés túlzottan is egy bizonyos helyhez köti ezt, az akkor már Skócia szerte elterjedt fajtát. 1868-ban a Yorkshire-i Craven Show-n már önálló osztályban indulhattak a skót terrierek. A mai skót terrier ősét 1877-től a keményszőrű skót terrier (Hard-haired Scotch Terrier) osztályban mutatták be. 1879-ben nyitott a Kennel Club osztályt a számukra, ez számít a fajta hivatalos kezdetének. Erre a kiállításra már 13 scottie-t neveztek. 1882-ben rajongók egy csapata Skóciában klubot alakított J.B. Morrison elnökletével ennek a – már egyre nagyobb népszerűségnek örvendő – fajtának. Bár ez a klub csak 5 évig működött, sikerült kidolgoznia a fajta standardját, ami 1883-ban jelent meg a Kennel Club jegyzékében. A fajta tenyésztési standardját 1932-ben az angliai Skót Terrier Klub átdolgozta, a Kennel Klub elfogadta és hivatalossá tette. Ez a későbbi módosításokkal együtt ma is érvényes.

A XX.sz. végére az egykori rókavadász terrier sok országban kifejezetten divatkutyává vált, sztárok és rendezők oldalán bejáratos volt a filmstúdiókba, feltűnt tiszteletbeli vendégként a különböző partikon is – persze a gazdival együtt.
A leghíresebb skót terrier minden bizonnyal Fala volt, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök kutyája. 1940. ápr. 7-én született, s Margaret Stuckley, az elnök unokanővére ajándékozta Rooseveltnek. De nem Fala volt az első scottie a fehér házban: Rooseveltnek többek között már volt egy Duffey és egy Mr. Duffey nevű skót terriere, de Falát szerette a legjobban, szinte mindenhova magával vitte.
Napjainkban is két fekete skót terrier éli gondtalan életét a Fehér Házban a Bush család oldalán: Mr. Barney az elnök korábbi kedvence és Miss Beazley, aki még csak nem olyan régen került a családhoz.